A palackba zárt szellem

Apa az órájára nézett; mindig siet és sosem ér rá. Ma is csak azért hozott el a vásárba, mert épp nem volt munka; egy hónapban egyszer, ha előfordul. A lufi felfelé kapaszkodott a levegőben, ujjaim finoman érezték, hogy a lufinak, ha lenne lehetősége, a repülést választaná.

Láttam, ahogy készült a lufi; pont olyan gázpalackból töltötték fel levegővel (apu szerint héliummal), amilyenekkel apa is dolgozott otthon a műhelyben. Miközben hazafelé mentünk a külvárosban, sorra haladtunk el a régi gyárépületek mellett; az udvarokon az előbb látott palackhoz hasonló gázpalackok hevertek az udvarokon. Különös, mennyi lufit tölthettek fel itt a múltban! Aztán mind kiürült, eldobták, és itt rozsdásodnak már időtlen-ideje. Pedig szegény palackokat biztos újra lehetne tölteni és ismét munkába állítani, hogy a hozzám hasonló álmodozókat boldoggá tegye egy színes léggömbbel. De csak üresen tátonganak, mint egy palack: szelleme nélkül.

Elbotlottam; a lufi kirepült a kezemből. Felnéztem és elszomorodtam. Látja a világot olyan magasságokból és olyan tisztán, ahogy én sosem fogom. Elsírtam magam. Persze apa nem szereti, ha sírok.
– „Ha hazaértünk, kapsz egy új repülő lufit.” – mosolygott.

Otthon bementünk apa műhelyébe; sorban álltak a palackok. Apa sok PB nevezetű palackot halmozott fel; munkájához is használta, de ahogy mondani szokta, nem lehet mindenre felkészülni. Szerinte semmi sem biztos az életben, ezért halmoz föl sok propán-bután gázpalackot, hogy a családját mindig minden körülmény közt meg tudja védeni és melegen tudja tartani; elmondása szerint ezért is nem laktunk nagy értékű ingatlanban. Máshol kell keresni az igazi értékeket.

Miközben hátrament a műhelyben és elhaladt a futár által hozott hatalmas és impozáns PB palackok mellett, elgondolkodtam a szavain. A lufim is csak repülni szeretett volna és nem földhözragadtan élni. A palackok meg nagyok, súlyosak, és szeretnek a földön maradni. Akkor hogy lehet, hogy a palackban lévő gáz mégis felemeli a lufit és felfelé viszi az égbe? Valami van a palackokban, ami felfelé vágyik biztosan. Apa szerint csak egyszerű gáz, amit a palackba sűrítettek és még veszélyes is. Én ebben nem hiszek. Valami, ami ennyire szabad, nem lehet veszélyes.

„Flaga gáz” – olvasom a palack oldalán mikor odalépek, hogy megnézzem ezt a csodálatos energiatárolót. Szellemi energia, vagy közönséges földi energia? Talán mindkettő. Mikor úgy örülök egy légballonnak, az nem hiszem, hogy egyszerűen leírható dolog; én magam sem tudom, miért vagyok olyan boldog olyankor. Ki tudja eldönteni, hogy melyik erőre van igazából a legnagyobb szükségünk? Pont, mint egy lakás esetében. Minek is szükséges tulajdonképpen nagy lakás vagy nagy vagyon valakinek? Talán óriás vagy király az illető?

Hangos szisszenés ébresztett fel a gondolkodásomból; apa éppen a kis hélium-gázpalack töltését kezdte el a nagy tartályból. Szóval halad a munka! Nemsokára megmutathatom a nővéremnek is, hogy milyen szép lufit kaptam apától!

Mikor apa végzett, elzárta a gázpalackot és átnyújtotta az új lufimat. De valami megváltozott. Ahogy kifelé botladoztam a PB-gázpalackok lerakatán keresztül, úgy éreztem ez már nem is az én lufim. A lufim elvágyik tőlem. Akkor van jogom itt tartani, mikor ő repülhetne is? Elszontyolodtam. Ahogy kiértem a műhelyből a kertbe, először hozzákötöztem egy kiürült gázpalackhoz, hogy elrepítse a barátját magával együtt az égbe. De meg se moccant. Néztem egy ideig, de rájöttem, hogy a kiürült gázpalackban nyílván nincs már meg az energia, hogy egy kicsi lufi elrepítse magával. Így leoldottam a ballonom zsinórját a palackról. Elmentem a kert közepébe, és felnéztem az égre. Elengedtem a lufimat.