Eladó, kiadó most a szí… menyasszonyi ruhák szalonja!

Ingatlanközvetítői pályafutásom elején a főnököm egyből a mélyvízbe dobott. Alig adtam el egy, két családi házat, amikor közölte velem, ha nem adom el vagy ki azt az üzlethelységet egy elég forgalmatlan helyen, amit már legalább heten próbáltak, mind sikertelenül, akkor távozhatok az állásomból. Nem is kell mondanom, nem volt időm sajnálkoznom a sorsomon, agyalni kezdtem, mert különben éhen maradok. Egy olyan bolt, üzlet, szalon vagy akármi kell, amit az ember nem személyesen keres fel először, vagy ha igen, akkor tudja, mit akar. Nem túl forgalmas, mert a parkolás az üzlet területén, majdnem hogy megoldhatatlan. Így egy vásárláskor egy nagy összeget hagy ott, vagy ha nem is vásárol, valami foglalót vagy bármit hagy ott, amiből az üzlet profitál. Egyik este ezen elmélkedtem és végül barátnőm éppen a körmét festette és fél füllel hallgatta az agonizálásom, mikor benyögte flegmán, hogy ezeknek a feltételek leginkább egy esküvői ruha szalon felelne meg. Valóban. Egyszer végre valami hasznosat is mondott ez a nő! Egyből szörfölni kezdtem a neten, hogy kicsit képbe legyek ezekkel a dolgokkal, hogy a befektetőknek ne csak közhelyeket mondjak! Sokkal jobb úgy árulni egy üres ingatlant, ha már valami képet fel tudsz festeni az ügyfélnek és abból tudhat fantáziálni!

Beírtam a keresőbe, hogy menyasszonyi ruhák és a lehetőségek tárháza tárult elém. Az első dolog, amit megtanultam, hogy az esküvők egyik legnagyobb dobása az maga a ruha. jelen esetemben ez tökéletes, mert pont ez a cél, hogy valami nagy fogással fogjak egy számomra nagy fogást! Az esküvői ruhák beszerzése több féle képen oldható meg, ez is remek információ, mert ajánlhatom, hogy az üzlet, amit az ügyfél vásárolna, az lehet egy elit szalon, esetleg egy kölcsönző vagy pedig, ahol mesterember(ek) készítik el a ruhákat a kedves vevőknek. Itt majd az határoz, hogy az ara meg akarja-e tartani a ruhát, vagy sem. A legbiztosabb, ha mind a három lehetőséget tudja majd biztosítani a szalon, mert a kevésbé tehetős helyzetben lévők se rágják le, mind a tíz ujjukról a körmöt, bár ez már nem az én dolgom.

Szerencsére jó ötlet volt ez a szalon, így sikerült túladnom az ingatlanon, a főnök megdicsért ezért, fizu emelést is kaptam, szóval azóta szárnyalok az ingatlan piacban annyira megdobott ez a kihívás.

Másik oldalról is elég szépen alakul az életem, a barátnőmet ezek után el mertem jegyezni, és kezdődött az esküvő előtti felhajtás, most ő áll a ruha választás előtt. Eléggé stresszesen éli meg ezt, bár nem értem miért, bármit hord csodás lesz, bár nekem mindig ádámkosztümbe tetszett úgy igazán! Bele esett abba a dilemmába, hogy az adott esküvői trendet kövesse, vagy varrasson egy egyedi darabot, vagy kölcsönözzön. A kölcsönzéstől fél, hogy nem kapja vissza a befektetett kauciót, mert bármi történhet a ruhával a ceremónia vagy a lagzi alatt. Állítása szerint nem tartja fontosnak annyira ezt a kérdést, bár minden este szóba jön és a végén mindig összekapunk rajta. Én mindig azt pártolom, hogy kölcsönözzön, mert manapság már nem szokás, hogy a ruhát öröklik a gyerekek, megvásárolni egy ruhát pedig iszonyatosan költséges. De, ha nem ezen vitázunk, akkor azon, hogy milyen fazont vegyen, milyen színű legyen. Mindig azt mondom neki, hogy a puding próbája az evés, ha már kinézet néhányat, vagy van elképzelése, akkor menjen el és próbálja fel, legalább addig is nyugtom lesz egy időre. Még azért pár közhely tanácsot is adok neki, hogy kényelmes legyen, és nincs rossz választás. Ez a mi napunk lesz, nem lehet, hogy az előkészületei foltot hagyjanak rajta!

Fene se gondolta volna, hogy ekkora kalamajkával jár egy ilyet kiválasztani, de legalább tudtam neki ajánlani egy jó szalont, azaz azt, amit én tettem azzá, hogy jó kezekbe adtam, ott nyugodtan válogathat a menyasszonyi ruhák közül, mert tudom, hogy megbízható szakértő kezek segítik majd őt!