Albérlet vagy Iphone?

Az ember életében előbb vagy utóbb eljön az az idő, amikor felnőtté akar válni. Mármint olyan értelemben, hogy nem csak külsőre, meg a korát tekintve, hanem az életmódját is.

Az idősebb bátyám huszonnégy évesen döntött így, amikor megelégelte, hogy még mindig velünk él, egészen pontosan azt, hogy a szüleinkkel. Úgyhogy vadul belekezdett az ingatlankeresésbe. Minden egyes nap a munkájából hazaérve lehuppant a gép elé, és böngészte, böngészte a különböző hirdetéseket. Elég neki egy kis lyuk is, valahol a belvárosban, mindig erre hivatkozott, holott jól tudtam én is, meg szerintem ő maga is, hogy hozzá volt azért szokva a nagy lakáshoz, a kényelemhez. Nem akart volna szíve szerint szorongani egy cseppnyi albérletben, ahol a lakás felét elfoglalja egy óriási, ódon, nyikorgó szekrény. De nagyon le akart lépni tőlünk. Önállósodni akart, szóval ezt is bevállalta, minden kellemetlenséggel és hátulütőjével együtt.

Volt is félretett, spórolt pénze, illetve korához képest jól fizető munkája volt a bátyámnak, szóval nem is igazán féltettük. Sokkal inkább attól, hogy nem fogja tudni beosztani rendesen, mert ahhoz viszont sosem értett. Amikor alig volt pénze, akkor tuti, hogy mindenből valami drága kellett neki, és inkább egy dologra költötte minden vagyonát, mintsem vett volna egy csomó mást, amire egyébként nagyobb szüksége is volt. Amikor pedig úszott a pénzben – kis túlzással azért nyilván –, akkor meg úgy érezte magát, mint aki egy egész életen át kuporgatta össze a vagyonát, és úgy csücsült rajta, mint Dagobert bácsi az aranyán. Szóval jól láthatóan következetlen volt, sosem tudta felmérni, hogy mennyije van igazán.

De amikor a szülők elé állt ezzel a lakásos tervvel, akkor támogatták benne, mert azt ők is látták, hogy jó döntésnek tűnik. Úgyhogy ebben a konszenzusos hangulatban telt a lakáskeresés, apa gyakran le is ült vele, és segített neki keresgélni, meg különböző albérleteket nézni, mert ő tudta, mik azok a szempontok, ami alapján rá lehet bólintani egy ajánlatra. Az első pár alkalommal sikertelenek voltak ezek a látogatások, de pár hét után találtak egy olyan szobát, ami már képekről is szinte tökéletesnek tűnt. Ráadásul nagyon jó helyen volt, nagyjából tíz percre az egyetemtől, ahova bátyám jár, illetve fél órára a munkahelyétől. Teljesen odavoltak érte, és már másnap reggelre lefoglaltak egy időpontot, hogy megnézhessék.

Éjjel azonban történt valami, ami mindent megváltoztatott. Bátyám szokásához híven az Iphone-jával a kezében feküdt le az ágyba. Csakhogy ez alkalommal hamarabb aludt el, mint szokott, és a telefont ott felejtette az ágyban, ahol forgolódás közben éjjel többször is átgurult rajta, végül pedig sikeresen lelökte a padlóra. Elég az hozzá, hogy reggelre szinte megtébolyodva közölte, hogy nem fog tudni előleget letenni, mert a telefon kijelzőjén egy szépséges törés keletkezett. Anyámék persze nem értették, hogy ez miért akadályozza meg a lakásvásárlást, de tesóm gúnyosan kérdezett vissza, hogy tudják-e, mennyibe kerül egy Iphone telefon kijelző csere? Nem, anyámék nyilván nem tudták, de az tuti, hogy nem is érdekelte őket. Hamarosan kellemes kis vita kezdődött kora reggel, mert bátyám, ahogy az várható volt, megint nem tudta felmérni, hogy mi az, amire nagyobb szüksége van. Rajongott az Iphone-ért, és nem tudott telefon nélkül létezni.

Szóval amíg ők észérvekkel, később már csak hangos kiabálásokkal próbálták meggyőzni egymást, én addig rákerestem, hogy tulajdonképpen, milyen lehetőségeik is vannak. Találtam is egy oldalt, ahol a telefon kijelző csere egészen barátságos áron van. Gyorsan odahívtam őket, és mutattam, hogy mire számíthatnak. Ez a hely ugyanis nem dolgozott nagyon extra árakkal, valamint az ár a sérülés mértékétől függött. Úgy ítéltük, hogy a repedés lehetett volna sokkal vészesebb is. Ráadásul azt írták, nagyjából harminc perc alatt ki tudják cserélni a repedt kijelzőt. Úgyhogy ezt látva rájöttek, hogy ekképpen maradhat a telefonjavítás és a lakás is.

Gyorsan elmentek hát ebbe az üzletbe, és beadták tesóm mobilját. Még a fél órát sem kellett kivárniuk, amikor előhozták egy új, tökéletesre cserélt kijelzővel, ami egyébként megfelelt az eredeti gyárinak, nem pedig valami gagyi utánzat volt. És amikor közölték az árat, még olcsóbb volt, mint amire számítottak.

Úgyhogy frissen cserélt kijelzővel és egy új albérlettel lett gazdagabb bátyám aznap. A pénzével azóta sem bánik hibátlanul, de azt legalább megtanulta, hogy a pánikolás helyett a nehéz esetekben inkább járjon utána a lehetőségeinek.